Hajdúszoboszlói énvilágom: Lélekmasszázs

Az élet masszázs nélkül olyan, mint a rét virág nélkül, a lélek pedig egy olyan rét, ami teli van felfedezésre váró virággal.

Bemutatkozás

561120_452385864813367_1933977895_n.jpg

 

Az ember soha nem magányos, ha érdekli egy másik ember sorsa.

Segíteni mindig lehet, mindig lehet egy kicsit többet adni.

(Szepes Mária)

 

Éles Sándorné, Feja Róza Erzsébet vagyok, 1964 - ben születtem Debrecenben, születésemtől fogva Hajdúszoboszlón élek. Nagyon sokáig kerestem az utamat, hogy merre tartsak, mit csináljak. Emberekkel mindig is szerettem foglalkozni, sokan fordultak hozzám tanácsért, mondták el problémájukat.

Elkezdtem fizioterápiát tanulni, mert úgy gondoltam ez az az út, ahol a legtöbbet tehetek az emberekért. Közben hobbiként én is tanulgattam az asztrológiát. Önismereti kurzusokat vettem, ahol megismertem önmagamat, és elindulhattam az utamon. 

Sok gyógyítási technikával megismerkedtem, de a legjobban a lélekmasszázs tetszik. Számomra a legfontosabb dolog, hogy kiegyensúlyozott, boldog embernek érezhessem magam, és ezt másoknak is átadhassam. Ezzel a technikával boldogabbá vált a házaséletem, harmónikusabban, boldogabban élem az életem. Nagyon tudom ajánlani mindenkinek, ha másért nem csak azért, hogy egy órácskát pihenjen.

Egy véletlen folytán, ami játéknak indult tapasztaltam meg a kártyajóslásban rejlő igazságokat. 80 - 100 %-os a bevalósulás. Magyar kártyával jósolok, és nem pénzért. 

 

Remélem sokan fogna eljönni hozzám, egy kis lazulásra.

Amit nálam kaphatsz:

 

- Frissitő masszázs

- Lélekmasszázs (lélekringatás)

- Kártyajóslás

- Személyes asztrológiai elemzés (pároknak is)

 

Bejelentkezés:0670/3278840

Kérem csak számkijelzéssel hívjanak az enélkül hívókat nincs módomban fogadni. Ha nem venném fel a telefont akkor kezelek, de vissza fogom hívni.

 

Lehetséges mellékhatások:


- Nyugalom

- Boldogság-érzet

- Pozitív hangulat

- Megszűnni nem akaró ok nélküli mosoly

- Növekvő önbecsülés

- Életszeretet

- Hit

 

 

 

Fizetés:  adomány

 

 10059_446508668732297_733733932_n.jpg

 

 

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 2
Heti: 49
Havi: 111
Össz.: 9 259

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
Hajdúszoboszlói énvilágom: Lélekmasszázs - © 2008 - 2018 - hajdusagiez-az.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »